Gajdos László nemrég jelentette be, hogy Magyarország áttér a modern, biológiai irtásra, most a HUN-REN demonstrálta, miért.
Dézsy Zoltán szerint dokumentumfilmje "slusszpoénja" lehetett volna a hiányzó Seuso-kincsek megtalálása, a kutatást azonban ...
Az eset körülményeit még vizsgálják, de az biztos, hogy egy alternatív gyógyászattal foglalkozó dominikai orvos a felelős.
Ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak július 9-én Miskolcon, a Várhegy utca erdős területen. Úgy tudjuk, hogy az ...
Egy budapesti sörözőben kérdezte a 444 Lánczi Tamást, a megszűnt Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnökét. A volt ...
Habár sokan nem rajonganak a geometriáért, ennek ismerete az élet szinte minden területén tetten érhető haszonnal jár, még ...
A tárcavezető a korábbi szerződések átvilágításának legújabb eredményeként számolt be a hiányzó berendezésekről. Döntés ...
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) vizsgált szerencsejátékonként 2,5–2,5 millió, tehát mindösszesen 10 ...
Azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Az ügyészség nyomozói előzetes ...
Ryan Reynolds a beszédes nevű Fanatics Festen vendégeskedett nemrég, és ott erősítette meg, hogy készülőben van egy újabb ...
Ismert értelmiségiek közös nyilatkozatban fogalmazták meg, milyen szempontokat kellene figyelembe vennie a Tiszának az új ...
Már három éve figyelmeztett a NAV, hogy ez történhet. Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revoluton, írja a revb.hu. A cikk ...