A Emirates légitársaságnak gyártották még 2019-ben, át kellett volna alakítani, inkább szétkapták a forintban 142 milliárdba ...
A Budapesti Operettszínház társulata újabb nyílt levélben fordult a főigazgatóhoz, Kiss B. Atillához, akitől azt várják, hogy ...
Volt egy újraélesztés, ki kellett menteni egy matraccal a viharjelzés idején a parttól négy kilométerre elsodródott férfit is ...
A Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag, 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy nem ...
A belga kormány szerint Izrael már régen túl van „a jogos önvédelem stádiumán” a 2023. október 7-i támadások után kezdett katonai műveletekkel.